2014. február 9., vasárnap

Epres-csokis torta

Bár már tegnapra ígértem egy fotót a facebookon a hétvégi szülinapi tortáról, de aztán úgy alakult, hogy este későn értünk haza így nem maradt rá időm. Ma pedig már úgy gondoltam, hogy akkor inkább megírom hozzá a receptet is, és akkor fent lesz egyben a blogon is a recept.

Nagyon jól sikerült torta volt ez! Sőt, azt hiszem, hogy az egyik legfinomabb torta volt ez az epres-csokis változat amit valaha sütöttem így hét nyugodt szívvel tudom ajánlani másnak is, hogy elkészítse.


Hozzávalók (a 4 db laphoz)
8 db tojás
25 dkg liszt 
25 dkg cukor (barnacukrot használtam)


A krémhez:

5 dl tejszín
50 dkg mascarpone
25 dkg eper
6 lap zselatin
1 dl tej
10 dkg tejcsokoládé
cukor vagy édesítőszer ízlés szerint 


A tetejére:
6 dkg étcsokoládé
díszítésnek opcionálisan fagylaltostya




A tortához 2 lapot (felezve a tészta hozzávalóit) sütöttem majd mindkettőt  félbevágtam a tortához. Egyébként általában egyesével szoktam megsütni a tortákhoz a lapokat, de most kicsit gyorsítottam a folyamaton. Természetesen  meg lehet egyben is sütni a piskótát a megadott alapanyagokból. A torta sütéséhez egy 20 cm-es tortaformát használtam. 

  1. A tojások fehérjét  a cukor felével verjük fel kemény habbá.
  2. A tojások sárgáját a cukor másik felével keverjük ki. Addig keverjük amíg teljesen krémes lesz, és szinte kezd kifehéredni.
  3. A tojásfehérjét keverjük hozzá lazán a tojássárgájás krémhez.
  4. Szitáljuk bele a tojásos keverékbe a lisztet és lassan, lazán keverjük el.
  5. Sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformában süssük készre a lapokat. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, hogy nem ragad-bele a tészta.
  6. A tejszínt verjük fel kemény habbá.
  7. A tejcsokoládét gőzfürdő felett olvasszuk fel, majd keverjük hozzá a mascarpone feléhez. 3 db zselatinlapot áztassunk be hideg vízbe, majd  melegítsünk fel fél dl  tejet. A meleg tejbe a megpuhult zselatinlapot tegyük bele és keverjük el, majd öntsük a mascarponés krémhez és keverjük el alaposan. Édesítsük közbe ízlés szerint.
  8. A tejszín felét tegyük a csokis krémhez, keverjük el majd hagyjuk hűvös helyen annyira megszilárdulni, hogy könnyen kenhető legyen (kb. 10-15 perc)
  9. A tejcsokis krémmel kenjük meg két tortalapot.
  10. Az epret vágjuk össze kisebb darabokra, vagy villával nyomkodjuk össze. Én fagyasztott epret használtam így elég volt kicsit  összenyomkodni. Keverjük hozzá a mascarpone másik feléhez és édesítsük közbe ízlés szerint. 3 db zselatinlapot áztassunk be hideg vízbe, majd  melegítsünk fel fél dl tejet. A meleg tejbe a megpuhult zselatinlapot tegyük bele és keverjük el, majd öntsük a mascarponés krémhez és keverjük el alaposan. 
  11. A tejszín másik felét tegyük az epres krémhez, keverjük el majd hagyjuk hűvös helyen annyira megszilárdulni, hogy könnyen kenhető legyen (kb. 10-15 perc)
  12. Az epres krémmel kenjük meg két tortalapot.
  13. Helyezzük a megkent tortalapokat egymás tetejére (sorrend: csokis, epres, csokis, epres)
  14. Az étcsokoládét gőzfürdő felett olvasszuk fel, majd gyorsan (ügyelve hogy minden legyen előkészítve nehogy a csoki idő előtt megszilárduljon) öntsük a torta tetejére.
  15. Tegyük hűtőszekrénybe legalább 8 órára fogyasztás előtt.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails