2013. szeptember 27., péntek

Citromos "tiramisu"

.......vagyis nem is igazi, hanem inkább hamis tiramisu, de cserébe annyit ígérhetek, hogy nagyon-nagyon finom!

Bevallom, a következő édesség elsősorban a lustaságomnak köszönhető, ugyanis az elmúlt napokban, -bár terveztem- de mindig elmaradt, hogy készítsek valamit a kőkemény limonádéból, melyből kaptam néhány üveggel kóstolásra, tesztelésre.
Az igazsághoz persze hozzátartozik,. hogy az volt az alapvető gondolatom, hogy ettől jóval időigényesebb édességet készítek majd.


Mostmár persze tudom, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis garage-t pont ehhez a tiramisuhoz tervezték :) Ugyanis isteni lesz tőle a babapiskóta, pont eléggé áztatja meg, és pont megfelelően lesz alkoholos ízvilágú......

Próbáljátok ki! Igazi üdítő finomság melyet nem több mint 10 perc alatt el lehet készíteni és a sütőt se kell bekapcsolni hozzá.


Hozzávalók (2 adagoz):
12,5 dkg mascarpone
1,5 dl habtejszín
10 dkg babapiskóta
1 citrom leve
porcukor vagy édesítőszer

  1. A tejszínt verjük fel kemény habbá
  2. A mascarponét keverjük ki krémesre a citrom a levével.
  3. Keverjük össze a tejszínt a mascarponéval és édesítsük ízlés szerint
  4. A babapiskóták felét mártogassuk bele a limonádébe majd helyezzük egy üvegtál aljára.
  5. Tegyünk a babapiskótákra egy réteg mascarponés krémet.
  6. Az előbbi  rétegezést ismételjük meg még egyszer.
  7. Tálalás előtt tároljuk néhány órát hűtőszekrényben, hogy az ízek jól összeérjenek és kellemes állagú legyen.




1 megjegyzés:

Erika írta...

Nekem is jól esne, ha lenne itthon!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails