2013. január 15., kedd

Mustáros-csípős oldalas

Sertéshúsból az oldalas az egyik kedvencem és mivel már elég régen volt Nálunk, a hétvégén ezt készítettem majonézes vöröskáposzta salátával. Egy korábban a  blogon szerepelt fokhagymás-ketchupos oldalasnál már említettem, hogy általában úgy készítem ezt a fajta húst, hogy előtte előfőzöm. Most is így tettem, egy jó fűszeres főzést követően pácolás következett, majd a sütőbe került, így kellően szaftos és omlós lett a hús.


Hozzávalók:
1, 5 kg oldalas
2 fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
5 babérlevél
bors

2 ek mustár
1 tk erős paprika ( pl. chili vagy erős pista)


  1. Az oldalast daraboljuk fel, majd majd tegyük egy lábasba és öntsük fel hideg vízzel.
  2. Adjuk hozzá a 2 fej vöröshagymát, a megtisztított fokhagyma gerezdeket, a babérlevelet és  a borsot.
  3. Sózzuk ízlés szerint, és tegyük fel lefedve lassú lángon főni.
  4. Amikor már majdnem készre főtt  hagyjuk a lében kihűlni. 
  5. Vegyük ki a húsdarabokat a léből és készítsük el a pácot.
  6. A levet szűrjük le, a babérleveleket távolítsuk el. A megfőtt hagymákhoz adjuk hozzá a mustárt és az erős paprikát és borsozzuk ízlés szerint. Amennyiben még szükséges sózzuk meg.
  7. Turmixoljuk össze a szószt és forgassuk meg benne az oldalas szeleteket. Süthetjük rögtön is, de jót tesz a húsnak, ha hagyjuk pácolódni, akár egy éjszakát is.
  8. Lefedve, 200 fokon süssük készre, amikor megsült pirítsuk meg a tetejét.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails