2012. december 30., vasárnap

Zabpelyhes lencsefasírt

Mivel már vészesen közeleg az év vége és az új év eleje, így gondolom, hogy már Mindenkinek megvan (aki szereti és őrzi az ilyenkor szokásos lencsefogyasztási hagyományt), hogy milyen lencsés fogás fog terítékre kerülni.
Nálam ilyenkor  minden évben készül lencseleves, ettől nem tudok eltérni, de kipróbáltam egy könnyed lencsefasírtot is, melyet szívesen ajánlok valamilyen klassz mártogatós szósszal. Mondjuk szerintem nagyon illik hozzá egy fokhagymás-tejfölös hmmm.....?


Hozzávalók:
15 dkg lencse

3 babérlevél
1 fej vöröshagyma
2 tojás
bors

4 kk mustár
zabpelyely 
olaj a sütéshez



  1. A lencsét tegyük fel főni a babérlevelekkel és sóval.
  2. Miután megfőtt szedjük ki a babérleveleket és szűrjük le, majd pépesítsük össze botmixerrel.
  3. A hagymát kockázzuk fel apróra és keverjük hozzá a széttört lencsét.
  4. Adjuk hozzá a tojást, a mustárt és annyi zabpelyhet, hogy fasírtszerű masszát kapjunk.
  5.  Sózzuk valamint borsozzuk ízlés szerint,
  6. Pihentessük a masszát legalább fél órán keresztül hűtőszekrényben.
  7. Formázzunk belőle kisebb gombócokat.
  8. Forró, bő olajban süssük aranybarnára  a gombócokat.


2 megjegyzés:

Adela írta...

A zabpelyhet egészben vagy darálva "lisztként"? Köszi

Mézesélet írta...

Adela! egészben tettem bele.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails