2012. május 24., csütörtök

Spárgakrémleves

Régebben nem szerettem a spárgát, ami szerintem több dolognak volt köszönhető. Elsősorban talán azért, mert mindig olyan helyen kóstoltam, ahol nem volt a legjobban elkészítve. Másrészt kizárólag fehér spárgát kóstoltam, és így összességében nem igazán voltak kellemes emlékeim erről a zöldségről.


A spárga maga viszont olyan szép növény, és talán csakis ezért folyamatosan motoszkált a fejemben, hogy csak-csak kéne fogyasztani is. Az idén elhatároztam, hogy megpróbálkozom végre néhány spárgás étellel és utánajárok a dolognak. Mostanra túl vagyok néhány spárgás fogáson és elmondhatom, hogy  igencsak megszerettem, legalábbis a zöld spárgát.


Hozzávalók:
50 dkg zöld spárga
2 szál újhagyma vagy vöröshagyma
2 dl tejszín
5 dl húsleves esetleg elhagyható és vízzel helyettesíthető

bors
olíva olaj


  1. A hagymát kockázzuk fel és dinszteljük meg az olíva olajon.
  2. Készítsük elő a spárgát. A virágokat vágjuk le a díszítéshez, feltéthez. A spárga szárát fogjuk meg és törjük le róla a fás részt. Nem kell külön "nézegetni", ott fog eltörni magától, ahol vége van a fás, használhatatlan résznek.
  3. Mossuk meg a szárakat, majd vágjuk nagyobb darabokra. Adjuk a hagymához a szárakat és a virágokat és pirítsuk le enyhén.
  4. A virágokat szedjük ki és tegyük félre a díszítéshez, tálaláshoz.
  5. Öntsük fel alaplével, sózzuk valamint, borsozzuk.
  6. Turmixoljuk össze az egészet.
  7. Adjuk hozzá a tejszínt és ha szükséges még vizet és forraljuk össze az egészet.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails