2011. április 16., szombat

A szilvás sütemény

A héten elhatároztam, hogy a mélyhűtőmben található utolsó adag szilvából valamilyen nagyon finom süteményt fogok készíteni. Jöttek-mentek a gondolatok a fejemben az ideális desszertről, de aztán végül elvettem az összes ötletemet. Az ok pedig az volt, hogy igazából állandóan Anyukám szilvás süteménye járt a fejemben. Rá kellett jönnöm, hogy számomra ugyanis ez az igazi szilvás sütemény. Csupán annyit módosítottam rajta, hogy az eredeti receptben található olajat vajjal helyettesítettem, valamint a  finomlisztet cseréltem le egy szénhidrát szegényebb verzióra.



Hozzávalók:
4 dl kefir
2 nagy tojás
10 dkg olvasztott vaj
1 csomag sütőpor
folyékony édesítőszer
1,5 dl Master Mix
1,5 dl graham búzaliszt


  
  1. A tojást, a kefirt, az olvasztott vajat és a sütőport keverjük krémesre.
  2. Adjuk hozzá  a lisztet, a master mixet, és keverjük el. Édesítsük ízlés szerint.
  3. Öntsük ki a tésztát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, és simítsuk el egyenletesre. A tészta tetejére tegyük rá a szilvákat. Egy kiskanállal nyomkodjuk bele a gyümölcsöt enyhén a tésztába
  4. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon kb. 50 percig.

6 megjegyzés:

Kriszta írta...

Jajj,de jól néz ki!

Anazar írta...

És milyen jól tetted!! Nagyokat nyelek :-/

ChezSandra írta...

húúh, most lehet, hogy nagyon tudatlan vagyok, de mi az a master mix????

köszi Sandra G.

Mézesélet írta...

Köszönöm!
Sandra! ez egy szénhidrátcsökkentő -magas rost és fehérjetartalmú- keverék. Tudod, mostanában nagyon odafigyelek az ételek szénhidrátttartalmára és amit lehet lecsökkentek.

ChezSandra írta...

köszi, megyünk jövő héten haza Magyarországra, meg fogom nézni, nem is hallottam még róla...

Seffer Lilla írta...

Hú, most találtam rá erre a receptedre, már sül...:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails