2011. február 26., szombat

Kakaó

Emlékszem, gyermekkoromban a kakaót még igazi kakaóból készítette az Anyukám. Nem is igazán voltak még kaphatóak az instant változatok mindenféle nyuszikkal és társaikkal a dobozokon. De jó is volt egy jó meleg kakaó akkor! Mégpedig a piros pöttyös bögrécskémből. Egy dolog volt azonban amit nem szerettem, sőt kifejezetten irtóztam a tőle. Mégpedig az, hogyha kezdett kihűlni akkor mindig bebőrösödött a teteje. Ahhoz, hogy tovább tudjam fogyasztani mindig le kellett szedni a bőrt a kakaóról, és le is kellet szűrni.
Aztán amikor megjelentek az instant változatok megoldódott ez a probléma, mert azokat már simán lehetett hideg tejbe is keverni, és nem kellett előre melegíteni a tejet ahhoz, hogy fel lehessen oldani benne a kedvenc kakaó porunkat. Arról meg ne is beszéljünk, hogy kaptunk egy teljesen más íz világot, ami nagyon jónak tűnt. Egyszerűen nem is tudtuk összehasonlítani az igazi "snassz" kakaóval. Aztán ahogy teltek az évek leszoktam a kakaózgatásról. Igaz, hogy mindig van még most is itthon instant is, és sima kakaó por is, de nem igazán szoktam inni.

Nos a napokban kedvet kaptam egy igazi kakaóhoz. Nagyon finom volt. Egy valami volt csak ami nem olyan volt, mint régen. Nem bőrösödött be a teteje....
Pedig nem is tartós tejből készült:.........(



Néhány érdekesség a kakaóról:
  • A kakaó fontos ásványi anyagokat és vitamint tartalmaz: kálium, magnézium, foszfor, kalcium, vas, A, B1, B2
  • A kakaó valószínűleg az Amazonas és az Orinoco folyók vidékéről származik, első élvezői a maják és az aztékok voltak.
  • A kakaóbabot sokáig fizetőeszközként is használták. A 16. század elején Mexikóban a kakaóbab volt a pénzgazdálkodás alapja.
  •  Európába Kolumbusz hozta az első terméseket.
  • A 19. századra a kakaó fogyasztás annyira elterjedt, hogy a megnövekedett igények kielégítésére kakaócserje-ültetvényeket hoztak létre.
  • A kakaóbabból két fontos köztitermék a kakaómassza és a kakaóvaj. A két fontos végtermék a kakaópor és a csokoládé.
  • A kakaóbabnak négy különböző változata ismert:
    1. Criollo: A legritkább és legfinomabb kakaófajta, amit a „kakaófajták hercegének” is szoktak nevezni. Ma már csak Mexikó, Kolumbia és Venezuela legrégibb ültetvényein találkozhatunk vele. Íze a többi változaténál kissé kesernyésebb és aromásabb, kivételesen lágy és finom zamata az Arabica kávéhoz teszi hasonlatossá. A feldolgozott aromás kakaópor íze egyszerre erős és zamatos.
    2. Forastero: Ennek a fajtának az íze kesernyésebb – néha kifejezetten keserű -, és kevésbé változatos, de erős ízvilágot hordoz magában. A criollo baboknál több zsiradékot és antioxidánst tartalmaz. Ez a leginkább közkedvelt változat (a világon betakarított kakaónak kb. 80%-át teszi ki).
    3.Trinitario: Az előző két kakaóváltozat keresztezésével létrehozott fajtahibrid. Habár íze igen változatos lehet, babjaira általában jellemző a kellemes, zamatos aroma.
    4. Nacional: Ennek a kizárólag Ecuadorban termesztett fajtának a babjai jellegzetes „arriba” (virágállatú és fűszeres) aromájukról híresek, amit rövid ideig (kb. 3 napon át) tartó erjesztés során érnek el.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails