2010. november 1., hétfő

Pizza tészta savóval

Az elmúlt időszakban nagy mennyiségű savó keletkezett Nálam a joghurt illetve sajt készítések után. A savót remekül hasznosíthatjuk különféle kelt tészták készítésénél. Jó pár napig hűtőszekrényben is tárolható, de le lehet fagyasztani is, melyet célszerű kisebb adagokban megtenni.
Most belecsempésztem a pizza tésztába is, és nagyon jó lett a végeredmény. Szerintem gyorsabban és "szebben" kelt meg tőle a tészta.




Hozzávalók:
20 dkg BL 55-ös liszt
25 dkg BL 80-as liszt (működik csak BL 55-el, vagy BL 80-al is)
1 dl tej
1,5 dl víz
0,5 dl savó
2 dkg élesztő
1 kk cukor
1 kk só
3 ek oilva olaj
1 kk oregano

  1. A tejet öntsük ki egy pohárba és tegyük bele a cukrot, majd melegítsük fel (Én a mikroban szoktam) langyosra. Morzsoljuk bele az élesztőt és keverjük el. Lehetőség szerint langyos helyre tegyük amíg nem kezd el dolgozni az élesztőnk.
  2. A liszteket szitájuk bele egy olyan edénybe, ami a későbbiekben alkalmas lesz kelesztésre. A lisztet érdemes ilyenkor egy pár percre bedobni a mikróba ugyanis ha langyos liszttel indítunk, hamarabb indul el majd a tészta kelése.
  3. Öntsük a vizet és a savót a liszthez, majd adjuk hozzá az olíva olajat, az oreganót és a sót is. Ezután már csak a felfutott élesztőt kell hozzáadni  (Nekem általában eddigre fel szokott futni)
  4. Dagasszuk össze a tésztát kézzel vagy géppel és leszórva liszttel, letakarva hagyjuk megkelni.
Tetszőlegesen használhatjuk pizzához, és egyéb pizzafélékhez a receptet.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails